Tiszta volt az éjszaki égbolt, kéz a kézben álltunk alatta és a csillagokat néztük. Gyönyörű volt! Hirtelen az égből óriási, fehér labdák kezdtek hullani, szétzúztak mindent, amire ráestek, házak, autók váltak semmivé.
- Elkezdődött! - mondtad és mosolyogva bámultad a hulló labdákat. Nagyon megijedtem:
- Még ne, még nem vagyok készen! - kiáltottam, de te csak mosolyogtál tovább és vártad, hogy beteljesüljön az, amire minden keresztény vár, hogy találkozz Jézussal. Riadtan ébredtem, szörnyű álomnak tűnt az egész, nem a haláltól féltem, tudtam, hogy csak a testem múlik el, a lelkem tovább él Isten országában, amely oly gyönyörű és tökéletes. Teljes leizzadtam, a tenyerem nyirkos volt és hangosan ziháltam. Mitől félek? Később azon gondolkodtam, hogy "még nem vagyok készen" felkiáltásom annak szólt, hogy még nem tettem meg mindent, amit úgy gondolom, hogy Isten feladatul szánt nekem. Ettől rémültem meg annyira.
A mai napig is tisztán emlékszem az álmom minden pillanatára. Uram még dolgom van, te tudod.
"Nem a futás a legfontosabb az életemben, hanem hogy hiszek Istenben."
(Nelli Cooman 1989)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése