Ezermester

Nem vagyok ezermester, de azért én is próbálkozom megjavítani ezt, azt.
A gyerekek és jómagam áldásos tevékenységeként két szék is beszakadt alattunk a közelmúltban. Akkor még úgy gondoltam - mi sem egyszerűbb ennél -, gyorsan megjavítom a székek kárpitborítású ülőkéit.
Az én drága angyalommal rögtön autóba pattantunk, s meg sem álltunk a legközelebbi barkács áruházig, hogy megvásároljuk az anyagokat. Persze, mint annyiszor most is voltak intő jelek, amiket nem voltam hajlandó tudomásul venni.
Miután méretre vágattuk a falapokat, elkezdtünk apró szög vagy csavar után kutatni, amivel a kárpitot és a szivacsot kellett a fához rögzítenem. Először az aktuális három betűs áruház polcait vizsgáltuk át alaposan, hiába. Lelkesedésünkből mit sem veszítve átsiettünk a konkurrenciához, hátha ott sikerrel járunk. Persze, ott sem leltünk semmi olyanra, amire szükségünk lett volna. Ekkor már elgondolkodtam azon a belső hangon: ne csináld! Az én drágámnak eszébe jutott, hogy régebben, egy szintén nagyon fontos "csavaros ügyet" egy erre specializálódott üzletben vásárolt csavarral sikerült megoldani. Na akkor hajrá! Irány az említett bolt, ahol próbálkozásainkat végre siker koronázta.
Otthon rögtön neki láttam a javításnak. Fűrészeltem, reszeltem, már csak a kárpitozás volt vissza. Hát... Egy centis csavarokat félkilós kalapáccsal eltalálni úgy, hogy az ujjam ne sérüljön, szinte lehetetlen feladat. Szerintem óriási önuralomról és tűrőképességről tettem bizonyságot, hogy minden egyes ütés után csak a fogaim között szisszenjek fel és ne hangosan káromkodjak, mivel galamblelkű kedvesem a közelben tartózkodott.
Közel másfél órás küzdelem után elkészült a mű. Büszkén hordoztam körbe a lakásban, mint török aga a levágott gyaúr fejét. Még órákig nézegettem volna alkotásomat, ha az én egyetlenem, szívem szép szerelme meg nem szólal:
- Nagyon szép! Milyen ügyes vagy! De miért van fordítva rajta a minta?
Valóban. Miért? Teljesen összeomlottam, sajgó ujjaim lüktetése az agyvelőmig hatolt, a levágott apró darabokról leesett szálkák érezhetően vájták a húsomba magukat. Kínomban csak ennyire futotta:
- Ugye, nem baj, ha nem kezdem újra?
- Dehogy! Ez így is szebb, mint volt - szólt az én tündérbogaram bájos, gyermeki mosolyával az arcán, s mire észbekaptam, már el is tűnt mellőlem.

запорожец

A fővárosban születtem. Lakótelepi, úgynevezett "kulcsos" gyerek voltam. Míg szüleink dolgoztak, mi a házak között múlattuk az időt a többiekkel.
Sosem unatkoztunk. Ha más nem akadt, bújócskáztunk, fogócskáztunk a lépcsőházakban. A parkolóban számoltuk az autókat, figyelemmel kísértük, ki milyen autó tulajdonosa. A "zsigulisok" jómódúnak számítottak, a "trabantosok" és "skodások" már a nem annyira módos, de a jó helyzetben lévő emberek táborát gyarapították. Voltak számunkra extrémnek tűnő autótulajdonosok is. Ilyen volt például az, akinek Zaporozsece volt. Volt egy fazon, ő rögtön három tulajdonosának is vallhatta magát. Ez még nem is tűnhet annyira extrémnek, de az egyiket rózsaszínre, a másikat citromsárgára "fényeztette". A harmadik öreg, egy ütött-kopott bordó volt. A fickó minden vasárnap dél körül ünnepélyes keretek között beindította a járgányait, ami majdnem akkora zajjal járt, mintha egy hadosztálynyi tank masírozott volna végig a parkolón. Szüleink mérgesen szidták emberünket:
- Még a vasárnapi rántott csirkét sem lehet nyugodtan megenni!
Mi gyerekek bezzeg nem voltunk felháborodva. Vidáman, az ablakban lógva néztük a berregő jószágokat, miközben arról beszélgettünk, ha egyszer felnövünk, ilyen autónk NEM LESZ, az egyszer biztos.

Korai reggelek

Nem mindegy, az ember hogyan ébred. Van, hogy pokolba kívánjuk a reggelt, mikor a vekker szinte a velőnkig hatoló csörömpöléssel ébreszt. Sőt még a ébresztőre beállított mobil lágy muzsikája is sérti a fülünket. Az ilyen reggeleken sokszor a nap végéről álmodozunk, miközben álmosan vánszorgunk ki a hálószobából.

Aztán vannak olyan reggelek is - akár ez a mai -, mikor felébredni érdemes, de felkelni tilos! Olyan ajándék birtokosa lehetsz, amiről addig álmodni sem mertél...

Azt mondják az "okosok", a reggeli szerelmeskedés a hosszú élet titka. Többek között. Ha ez igaz, akkor vagy örökké fogok élni, vagy hosszú életem végére egy hirtelen baleset tesz pontot. Ha minden hímnemű társam ilyen csodás, mesés kényeztetésben részesülhetne, mint jómagam, a világ sokkal szebb és élhetőbb lenne, mivel kevesebb frusztrált férfi járna-kelne a világban. De addig is, míg keveseknek adatik meg az élmény, a többieknek nem marad más, csak az irigykedés. Most nagyképű lennék?

A kora reggel történtek után remegtem a fejem búbjától a lábam ujjáig, hosszú percekig szólni sem tudtam. Közben az én drágám karját az enyémbe fonva édes álomba merült. Miután magamhoz tértem, néztem a hajnal kirajzolódó körvonalait, miközben egy soha szűnni nem akaró kéjes mosoly ült ki az arcomra, mintegy a történtekkel  is pofont adva a szürke, unalmas hétköznapoknak.

A művésznő

Sok mindent láttam, hallottam a "pályafutásom alatt", ahogy szomorú, úgy vidám dolgok is történtek velem.
Budapesten dolgoztam a közrendvédelmiseknél. Hűvös, szeles, késő októberi délután volt. A városban mindenhol hosszú autósorok kígyóztak. Kollégámmal azt terveztük, bevonulás előtt kerülünk még egyet az útvonalunkon. A hatodik kerület egy forgalmas kereszteződésében éppen zöld jelzést kaptam, amikor egy jármű nagy sebességgel a piros jelzés ellenére elém kanyarodott. Egymásra néztünk a társammal és szinte egyszerre nyúltunk a megkülönböztető jelzést kapcsoló gombhoz. Én csak annyit mondtam:
- Na, ezt azért már nem!
Megállítottuk az autót, odasétáltam a sofőr felőli ajtóhoz és kinyitottam. Egy nagyon csinos ismert színésznő nézett rám riadtan.
- Talán valami baj van? - kérdezte.
- Miért úgy érzi, hogy mindent jól csinált? - kérdeztem vissza.
- Hát lehet, hogy egy kicsit sárgább volt a lámpa, mint kellett volna.
- Igen, végül is így lehet is mondani!
Miután ellenőriztük a nyilvántartóban gépjármű adatait, rádión keresztül a hölgyet leprioláltam - persze nem volt vele semmi gond -, hadd irigykedjen a többi kolléga. Ez alatt a hölgy ijedten lapult a kocsijában. Társammal megvitattam a dolgot és úgy láttuk, az ijedtsége mellé egy figyelmeztetés éppen elég büntetés lesz. Visszasétáltam a kocsihoz és kinyitottam az ajtót.
- Most mi lesz? - kérdezte riadtan.
- Tudja hölgyem, hogy ezért a szabálysértésért tízezer forint bírság jár? Most eltekintek tőle, de ígérje meg, hogy ezt a pénzt a kislányára költi!
Mivel a kérdésem mondhatni költői volt, választ sem várva becsuktam a jármű ajtaját és elindultam a saját kocsim felé. Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes, meg fordultam. A hölgy hosszú bundában kipattant az autójából, utánam futott és a nyakamba ugrott. Össze-vissza csókolt, miközben a két lábával a levegőben kalimpált.
- Köszönöm, köszönöm! Nagyon köszönöm! Annyira aranyos volt hozzám! - kiabálta. Csak álltam ott, mint egy szobor, szótlanul az úttest közepén. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött, halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy mit mondjak vagy csináljak. Néhány másodpercig így álltunk, aztán elengedte a nyakam, még egy búcsú csókot lehelt az arcomra és igazi dívaként belibbent az autójába, majd elhajtott.
Még most is ott állnék, ha a társam nem lök oldalba széles vigyorral az arcán.
- Na mi van, nem megyünk? Mindenki téged néz!
Körülnéztem, a forgalmi dugó miatt rostokoló autókból mosolygó, nevető emberek néztek rám. Autóba pattantunk, elhajtottunk a helyszínről.
- Te, ez mi volt? - kérdeztem a kollégát.
- Én nem tudom. Majd ebből is egy rendőr vicc lesz, ami majd így kezdődik: áll a rendőr az úton a nyakában egy nővel...
- Na menjél te a p...ba!

Nem édesem

- Nagyon nehéz velem, ugye?
- Nem édesem, nem az.
- Hát nem tudom.
- Nélküled sokkal nehezebb lenne - mondtam már csak magamban, de ő ezt nem hallhatta.

My baby

A buszon utaztunk. Ő ott ült előttem és én csak néztem őt és arra gondoltam, olyan ő nekem, mint egy nagy "baba". Bájos, aranyos. Olyan ő, akiről gondoskodhatok.
Fiatal pár szállt fel babakocsival a buszra. A gyermek édesen aludt, mit sem törődve a világ zajával.
S akkor ő hirtelen megmozdult. Fel sem fogtam, mi történik, már elhárította a kisgyermek arca felé közeledő hátitáskát. Megdöbbentő volt ez a CSAK számára természetes mozdulat. Én észre sem vettem, hogy baj közeleg. Ahogy más sem.
Hát úgy látszik, az én "babám" nem csak aranyos, de gondoskodó is... Ezért még inkább szeretem és tisztelem őt. Szívembe zártam a pillanatot.

Leckét mond

- Nagy- Britannia és Észak-Amerika között milyen kapcsolat volt?
- Az óceán?
- Miért dobálták a teásládákat a vízbe az 1773-as bostoni teadélutánon?
- Hogy a vámosok ne tudjanak teázni?