Néhány napja harsogja a média annak a pár rendőrnek az elfogatását, akiket korrupcióval és megvesztegetésük körülményeivel vádolnak. Teljesen ledöbbentem, mikor meghallottam egyikük nevét, róla soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ilyet tesz. Na, nem mintha annyira becsülném, inkább egy velem történt eset miatt, aminek ő is részese volt.
Egy közeli ismerősöm anyagi zűrbe keveredett, s mivel tudtam, hogy jól fizető állása van, szívesen nyújtottam neki baráti kölcsönt. Papír és kamat nélkül. Annyit kértem tőle, hogy az autómhoz szerezzen be egy alkatrészt, amihez ő könnyen hozzájut a munkahelyi kapcsolatai révén. Természetesen a segítséget nem ingyen kértem. A lejárati időt három hónapban határoztuk meg, azt mondta ennyi idő elég lesz neki arra, hogy visszafizesse a kölcsön teljes összegét.
Eltelt a három hónap és én csak vártam és vártam... Az úriember nem jelentkezett. Néhányszor felhívtam, ő kért még néhány napot, én pedig újra vártam és vártam, míg nem néhány nap, hanem néhány hét eltelte után emberünk eltűnt. A telefonját kikapcsolta, az e-mailekre sem válaszolt. Elfogyott a türelmem. Mivel az autóm épp szervizben volt, egy barátomat megkértem, vigyen el adósom lakásához, hogy beszélhessek vele. Mit ad Isten, mikor odaértünk, ő épp akkor lépett ki a házuk kapuján. Próbáltam higgadt maradni, udvariasan figyelmeztetni, hogy már rég lejárt a határidő, adja vissza a pénzt, amivel tartozik. De mi tagadás, időnként szakadozott az a húr, talán egy-két csúnyább szó is kicsúszott a számon, de nem fenyegettem meg, semmi olyat nem tettem, amitől meg kellett volna ijednie. A pénzemet akartam, hisz nem kis összegről volt szó. Elmondtam, amit akartam, meg sem vártam, mit válaszol, beültem a kocsiba és ott hagytam őt az utca közepén, nem érdekeltek a mentegetőzései.
Néhány újabb eseménytelen nap után a főnököm keresett, közölte, hogy azonnal menjek, az Országos Főkapitányság bűnözéselleni osztályára, mert beszélni szeretnének velem. El sem tudtam képzelni, miért keresnek. Felettébb gyanús volt a dolog, mert magázódva köszöntöttek, ami kollégák között ugye nem szokás. Alig ültettek le, máris nekem szegezték a kérdést:
- Ismeri "xy" urat?
Balsejtelmem kezdett beigazolódni, hisz a név a nekem tartozó úriemberé volt. Nem mondhattam mást, ismerem. A következő kérdés szinte sokkolt:
- Miért fenyegette meg halásosan "xy" urat? Tisztában van azzal, hogy az ön által adott kölcsön uzsorának minősül?
Azt hittem rosszul hallok. Mint kiderült, a fickó feljelentett azzal, hogy a "bandámmal" odamentem a házához, ahol majdnem rátörtük a kaput, én pedig életveszélyesen megfenyegettem, mert nem tudta visszaadni a pénzt száz százalékos kamattal.
Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, pár percig csak bambán néztem magam elé. Mikor magamhoz tértem valamennyire, elmondtam, mi történt, s hogy tanúkkal is tudom igazolni az esetet. Nem hittek nekem, figyelmeztettek, hogy ne hazudozzak össze-vissza, mert nagy baj lesz belőle. Adtak néhány percet, hogy gondolkodjam végig a dolgot és mondjam el nekik az igazat. Amikor egyedül maradtam, komolyan az járt a fejemben, ha kimegyek innen, megkeresem ezt a "csodálatos" embert, és ha már így feljelentett ok nélkül, hát akkor adok neki okot a feljelentésre. Ahogy ezen morfondíroztam, belépett a kihallgató helyiségbe egy nagy darab fickó. Bemutatkozott, H. Lajos százados volt.
Röviden és tömören intézte hozzám a mondanivalóját:
- Nem értem, hogy lehetsz te még rendőr! Ilyenek szégyenítik meg a testülelet! Annyi pénzt, amit te kölcsön adtál, a te beosztásoddal és fizetéseddel, csakis korrupcióval lehet összeszedni! Remélem, hamarosan ott végzed, ahová való vagy a társaiddal együtt!
Ezzel el is hagyta a helyiséget. Teljesen letaglózott, amit mondott, hogy jön ő ahhoz, hogy pálcát törjön felettem, hisz nem tettem semmi törvénybe ütközőt. Szinte fizikális fájdalmat éreztem a szavai hallatán. Pár perc múlva visszatértek kérdezőim, rákérdeztek, meggondoltam-e magam a történet elmondását illetőleg. Elegem volt, közöltem velük, hogy ha nincs több kérdésük, én távoznék, nem érek rá mindenféle zavarodott elme fikcióit boncolgatni. Még napokig rosszul éreztem magam, álmatlanul teltek az éjszakák, hála H. Lajos úr szavainak. A sebek nehezen gyógyultak.
A nekem tartozó ismerőssel már nem is foglalkoztam. Egy közös hölgy ismerős révén azonban mégis visszakaptam a pénzem, sőt az ígért alkatrész is megérkezett az autómhoz. A feljelentésből sem lett semmi érdekes módon.
Hogy miért jutott épp most eszembe ez a történet? A fent említett korrupciós vád egyik gyanúsítottja H. Lajos, aki annak idején nagyon féltette a mundér becsületét! Érdekes dolog ez, mert míg én nyugdíjba vonultam, és minden éjjel a szerelmemmel alszom egy ágyban, ő épp egy fogdában ücsörög, s a priccsét kénytelen a gondjaival megosztani. Hát hogy is van ez százados úr kérem?