A művésznő

Sok mindent láttam, hallottam a "pályafutásom alatt", ahogy szomorú, úgy vidám dolgok is történtek velem.
Budapesten dolgoztam a közrendvédelmiseknél. Hűvös, szeles, késő októberi délután volt. A városban mindenhol hosszú autósorok kígyóztak. Kollégámmal azt terveztük, bevonulás előtt kerülünk még egyet az útvonalunkon. A hatodik kerület egy forgalmas kereszteződésében éppen zöld jelzést kaptam, amikor egy jármű nagy sebességgel a piros jelzés ellenére elém kanyarodott. Egymásra néztünk a társammal és szinte egyszerre nyúltunk a megkülönböztető jelzést kapcsoló gombhoz. Én csak annyit mondtam:
- Na, ezt azért már nem!
Megállítottuk az autót, odasétáltam a sofőr felőli ajtóhoz és kinyitottam. Egy nagyon csinos ismert színésznő nézett rám riadtan.
- Talán valami baj van? - kérdezte.
- Miért úgy érzi, hogy mindent jól csinált? - kérdeztem vissza.
- Hát lehet, hogy egy kicsit sárgább volt a lámpa, mint kellett volna.
- Igen, végül is így lehet is mondani!
Miután ellenőriztük a nyilvántartóban gépjármű adatait, rádión keresztül a hölgyet leprioláltam - persze nem volt vele semmi gond -, hadd irigykedjen a többi kolléga. Ez alatt a hölgy ijedten lapult a kocsijában. Társammal megvitattam a dolgot és úgy láttuk, az ijedtsége mellé egy figyelmeztetés éppen elég büntetés lesz. Visszasétáltam a kocsihoz és kinyitottam az ajtót.
- Most mi lesz? - kérdezte riadtan.
- Tudja hölgyem, hogy ezért a szabálysértésért tízezer forint bírság jár? Most eltekintek tőle, de ígérje meg, hogy ezt a pénzt a kislányára költi!
Mivel a kérdésem mondhatni költői volt, választ sem várva becsuktam a jármű ajtaját és elindultam a saját kocsim felé. Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes, meg fordultam. A hölgy hosszú bundában kipattant az autójából, utánam futott és a nyakamba ugrott. Össze-vissza csókolt, miközben a két lábával a levegőben kalimpált.
- Köszönöm, köszönöm! Nagyon köszönöm! Annyira aranyos volt hozzám! - kiabálta. Csak álltam ott, mint egy szobor, szótlanul az úttest közepén. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött, halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy mit mondjak vagy csináljak. Néhány másodpercig így álltunk, aztán elengedte a nyakam, még egy búcsú csókot lehelt az arcomra és igazi dívaként belibbent az autójába, majd elhajtott.
Még most is ott állnék, ha a társam nem lök oldalba széles vigyorral az arcán.
- Na mi van, nem megyünk? Mindenki téged néz!
Körülnéztem, a forgalmi dugó miatt rostokoló autókból mosolygó, nevető emberek néztek rám. Autóba pattantunk, elhajtottunk a helyszínről.
- Te, ez mi volt? - kérdeztem a kollégát.
- Én nem tudom. Majd ebből is egy rendőr vicc lesz, ami majd így kezdődik: áll a rendőr az úton a nyakában egy nővel...
- Na menjél te a p...ba!